E-ÉKEZETEK

Már régen megtanultam, hogy nem veszi jól ki magát, ha én, közel három évtizedet külföldön leélt magyar, nyelvvédőként lépek fel. Inkább fordítva áll a dolog: örülhetek, ha a velem beszélgető személy nem kezd el élcelődni idegenhoninak vélt akcentusomról, bár én, meg régi barátaim tudjuk, hogy az illető csak mindenkori beszédhibáimat hallja.

          Ezeket a helyzeteket természetesen elkerülöm, amikor írásban közlekedem magyarul. Sajnos azonban a levelezéssel is problémáim támadtak, amióta azt jórészt elektronikus úton folytatom, bár Emil, "akit" zseniális technikai vívmánynak tartok, egyébként serkentő hatással van episztoláris kapcsolataimra. A baj ott kezdődik, amikor technikai korlátok, vagy a technikát használó személyek kényelme okából ékezetek nélkül kell leveleznem magyarul. Nem féltem az elsorvadástól a nyelvében élő nemzetet és még a saját esztétikai szempontjaimon is képes lennék túltenni magam, ám a magánhangzók felett ékeskedő szimpla vagy dupla vesszőcskék gyakran nem csak a szemnek hiányoznak, hanem az értelemnek is.

          Különösen szembeötlővé vált ez számomra, amikor kisebbik lányom nemrégen Magyarországra költözött és ékezetek nélküli komputeren próbált beszámolni nekem itteni élményeiről. Büszkén konstatálhattam, hogy bár annak idején támogató nyelvi környezet nélkül adtam át "apanyelvüket" külföldön született gyermekeimnek, az kitűnően megállja a helyét idehaza is. A tegezés és a magázás, illetve az udvariasabb és a közvetlenebb szóhasználat közötti disztingválás fortélyait azonban már egyedül kellett elsajátítania. Egy alkalommal pedig ezzel a kérdéssel fordult hozzám: e-mailen küldött köszönetnyilvánítást barátiasan köszre rövidítve nem tűnik-e úgy, hogy piszkot dörgöl az illető orra alá?

          Megértem őt. Magam is nehéznek találom ékezetek nélkül szóvá tenni magát az ékezetek hiányát is. Bármennyire biztosítom barátaimat arról, hogy nem a kákán is csomót keresés a célom, honnan tudhatják, hány ékezetet hagytam el és nem vált-e dedósan análissá a humorom? [Ha pedig „Basszátok meg, hol vannak az ékezetek!” felkiáltással adom tudtukra frusztráltságomat, nem fordul-e ellenem a baráti kapcsolat adta intimitással visszaélő durva kifejezés?

          S még ebben az írásban is: ha alulírott "idegenbe szökött hazánkfiaként" jelzi szerény megjegyzéseit, nem kelti-e azt a hamis benyomást, hogy megszokta az idegenben lakást?]

Szil Péter

A []-be foglalt rész kivételével megjelent az Élet és Irodalom 2001. november 30-i számában