Természetes fogamzásszabályozás

1988-ban, röviddel a rendszerváltás előtt jelent meg a Természetes fogamzás­szabályozás című munkám. A könyv megjelenését dr. Oláh Andor kezdeményezte, aki a szocializmus idején úttörő jelentőségű és máig is ható munkásságot fejtett ki a modern természet­gyógyászat terén. Az 1980-as évek második felében tartottam néhány természet­­gyógyászati témájú tanfolyamot Magyarországon. Ezek egyikén volt Oláh Andor maga résztvevő, ott elegyedtünk beszélgetésbe a természetes fogamzás­­szabályozással kapcsolatos tevékenységemről. Az ő felkérésére adaptáltam magyar nyelvre és a magyar körülményekhez a terjedelmes anyagot, amelyet Bippan Norberg szerző- és akkori élet­társammal közösen gyűjtöttünk össze a módszer akkor már közel egy évtizedes svédországi oktatása során. A könyv a még létező szocializmus állami könyv­piacát fellazítani hivatott legelső gazdasági munka­közösség, a Mezőgazdasági Könyvkiadón belül létrejött Planétás Gmk gondozásában jelent meg,

A szöveg lektorálását Czeizel Endre vállalta, aki fontos szerepet szánt mind a könyvnek, mind az én közre­működésemnek a módszer magyar­országi elterjesztésével kapcsolatos elképzeléseiben. Ezekhez kihasználta televíziós személyiségként szerzett népszerűségét, szakmai elismertségét, a Nemzeti Egészség­védelmi Intézet főigazgatójaként pedig tervbe vette, hogy a védőnők képzése a természetes fogamzásszabályozás oktatására is felkészítse őket, illetve hogy a módszer terjesztése része legyen a nemzeti alaptantervbe illeszkedő család­tervezési és szexuális felvilágosító programnak. Hiába kelt el kevesebb, mint egy év alatt 80 000 példányban a könyv első kiadása, az ellenszélben, amely idővel romba döntötte Czeizel Endre élet­művének többi részét is, ezek a tervek is meghiúsultak.

A kiadvány hézag­­pótló jellegéről tanúskodik az is, hogy, mivel akkor a módszernek még nem voltak magyarországi oktatói, akik meg tudták volna válaszolni az olvasók kérdéseit, a könyvben feltüntettük svédországi címünket, amelyre meglepően sok, gyakran több oldalas levél érkezett Magyarország minden részéből. A leveleket azóta is őrzőm, és szívesen rendelkezésére bocsátom bárkinek, aki szeretne utólagos (de talán ma sem teljesen idejét múlt) képet alkotni a rendszer­­váltás előtti, főleg vidéki Magyarország általános szexuális nyomoráról és azon belül a nők kiszolgáltatott helyzetéről.

Az első kiadást követő levelekből állt össze számomra az is, hogy Magyarországon orvosi szakirodalom és nőgyógyászok terjesztik a „spontán peteérés”, illetve a „rendkívüli tüszőrepedés” mítoszát, amely a külföldi szakirodalomban elő sem fordul, ám képes az ezzel riogatott nőktől elvenni a szexuális élvezet még fennálló esélyét is. Ezért került a könyv második, átdolgozott és bővített kiadásába (1992, 10 000 példány) egy új, még inkább hézagpótló és a témában azóta is alapreferenciának számító fejezet az ún. „rendkívüli” tüsző­repedés­ről. Ugyanerről nyilvánosan is vitatkoznom kellett több, szaktekintélynek számító orvossal, akik nem egyszer nagy nézettségű tv-műsorokban kényszerültek elismerni, hogy a magamfajta „laikus” által levezetett nyilvánvaló hormonális tényezők teljességgel kizárják ezt a jelenséget.

A könyv harmadik, még további javításokkal ellátott kiadása 2001-ben jelent meg, körülbelül egy időben azzal, hogy végképp összeomlott a magyarországi könyvterjesztés korábbi rendszere és a Természetes fogamzásszabályozás sok más, hasonló jellegű könyvvel együtt, hamar eltűnt a kevés számú könyváruház és könyvesbolt polcairól, illetve a piacot leuraló aluljárói, utcai könyvárusok standjairól egyaránt. Egy külvárosi könyvraktárban leltem rá saját könyvem elheverő eladatlan példányaira és vásároltam fel mindet terjesztői áron. Azóta is ugyanezen az áron juthatnak a könyvhöz a hozzám forduló érdeklődők.

Weboldalamnak ebben a részében találhatóak még a könyv kapcsán hozzám írt olvasói levelek, a szabadon letölthető és másolható termékenységi táblázat azok számára, akik már használják a könyvet, illetve egy szintén a nők egészségéhez hozzájáruló termék, a menstruációs szivacs ismertetése.


Szil Péter – Bippan Norberg:
Természetes fogamzásszabályozás
Harmadik, átdolgozott, bővített kiadás.
Budapest, 2001, 86 old.
ISBN 963-0043-31-9.

A kötet ára 800 Ft.
Szeretné beszerezni a könyvet?
Szeretne viszonteladó, illetve terjesztő lenni?
Lépjen velem kapcsolatba itt.


Kiadványok, amelyek könyv­emhez hasonló szellemben nyúlnak nők egészségével összefüggő témákhoz:
Dr. Csiszár Miklós – Nora Igloi Syversen:
Hasznos tanácsok nőknek – A hormon­egyen­súlyt érintő problémákról,
illetve
Női igazságok – Hormon­egyen­súly és egészség.
Ugyanezeknek a szerzőknek a természetes fogamzásszabályozás témájával foglalkozó ismeretterjesztő füzete, illetve az enyémmel megegyező címet viselő könyve részben az általam nyújtott szaktanácsadás révén jött létre:
A fogamzásgátlás természetes alternatíváiról,
illetve
Természetes fogamzásszabályozás – Védekezés kemikáliák nélkül